Behringer

A Behringer a világ egyik legnagyobb és legsikeresebb pro audio vállalata.

Alapítója, Uli Behringer egyetemista korában kezdett el saját eszközöket tervezni maga számára, amelyek nagy sikert arattak barátai körében is. Céljává, majd később a cége filozófiájává is vált a megfizethető árú professzionális termékek gyártása zenészek számára. Azért alapította meg cégét 1989-ben, mert hangmérnök szeretett volna lenni, de nem volt pénze saját felszerelésre. Személyes céljává vált azóta, hogy a legjobb felszerelést ajánlhassa ügyfeleinek.

A 90-es évek elején áthelyezték a gyártást Kínába, 1997-ben saját irodát nyitottak ott. 2002-ben saját gyárat alapítottak Kínában, amely a cég életének újabb mérföldköve lett.

Az általuk előállított felszereléseken túl már saját belső alkatrészeket is gyártanak, egészen a hangszóró tölcsérekig. A két legfontosabb dolog számukra: a minőség és az ár.

Folyamatos céljuk, hogy mind jobb és jobb termékekkel, szolgáltatásokkal lepjék meg a piacot, ezért is fektetnek olyan sokat a kutatásba.

Behringer

Behringer

Termékcsoportok

Digitális hangkeverő DMX vezérlő